A neoklasszikus vagy marginalista elmélet összetevői

A neoklasszikus vagy marginalista elmélet összetevői

A neoklasszikus eloszláselmélet alapgondolata, hogy a jövedelmek a javak és szolgáltatások előállítása során keletkeznek, és hogy a termelési tényező értéke tükrözi hozzájárulását a teljes termékhez. Bár ezt az alapigazságot már a 19. század elején felismerték (például a francia közgazdász, J. B. Say), fejlődését akadályozta a különböző inputok hozzájárulásának szétválasztásának nehézsége. Bizonyos mértékig mindegyik szükséges a végeredményhez: munka nélkül egyáltalán nem lesz termék, és tőke nélkül a teljes kibocsátás minimális lesz. Ezt a nehézséget J. B. Clark (1900 körül) oldotta meg a határtermékek elméletével. Egy ráfordítás, mondjuk a munka határterméke az a többletkibocsátás, amely akkor keletkezik, ha a ráfordítás egy egységét hozzáadjuk a termelési tényezők meglévő kombinációjához. Clark rámutatott, hogy egy optimális helyzetben a bérszínvonal megegyezik a munka határtermékével, míg a kamatláb a tőke határtermékével. Az ezt az optimumot előidéző mechanizmus a profitmaximalizáló üzletemberrel kezdődik, aki több munkaerőt vesz fel, ha a bérkamatláb kisebb, mint a további munkaerő határterméke, és aki több tőkét alkalmaz, ha a kamatláb alacsonyabb, mint a tőke határterméke. Ebben a felfogásban a végső kibocsátás értékét a határtermékek választják el (imputálják), amelyek a különböző ráfordítások termelési hozzájárulásaként is értelmezhetők. A termelési tényezők árait a kereslet és a kínálat határozza meg, míg egy tényező iránti keresletet az általa előállított végtermék keresletéből vezetik le. A származtatott szónak különös jelentősége van, hiszen a matematikában a kifejezés egy függvény görbületére utal, és valóban, a határtermék a termelési függvény (részleges) deriváltja.

A neoklasszikus vagy marginalista elosztáselmélet egyik nagy előnye, hogy a béreket, a kamatokat és a földbéreket egyformán kezeli, ellentétben a régebbi, eltérő magyarázatokat adó elméletekkel. (A nyereség azonban nem illeszkedik ilyen simán a neoklasszikus rendszerbe.) A neoklasszikus elmélet másik előnye, hogy integrálódik a termeléselmélettel. A harmadik előny az eleganciájában rejlik: a neoklasszikus elmélet a felosztási részesedésekről viszonylag egyszerű matematikai kifejtésre ad lehetőséget.

A matematika illusztrációja a következő. Tegyük fel, hogy a termelési függvény (a kapcsolat egyrészt a föld, a munka és a tőke minden hipotetikus kombinációja, másrészt a teljes kibocsátás között) a következő: Q = f (L,K), amelyben Q a teljes kibocsátást, L a felhasznált munka mennyiségét, K pedig a tőkejavak állományát jelöli. A földterületet a lehető legegyszerűbb megoldás érdekében a tőke alá soroljuk. A határtermelékenység-elmélet szerint a bérráta egyenlő a termelési függvény parciális deriváltjával, vagyis ∂Q/∂L-vel. A teljes bérköltség (∂Q/∂L) – L. A bérek elosztási hányada egyenlő (L/Q) – (∂Q/∂L). Ugyanígy a tőke részesedése egyenlő (K/Q) – (∂Q/∂K). A nemzeti jövedelemnek a munka és a tőke közötti megoszlását tehát teljes mértékben három adatsor határozza meg: a tőke mennyisége, a munka mennyisége és a termelési függvény. Közelebbről megvizsgálva a (L/Q) – (∂Q/∂L) nagyságrend, amelyet (∂Q/Q)/(∂L/L) alakban is fel lehet írni, a termelésnek azt a százalékos növekedését tükrözi, amely a foglalkoztatott munkaerő mennyiségének 1 százalékkal való növeléséből adódik. Ezt a nagyságrendet nevezzük a termelés munkaerővel szembeni rugalmasságának. Ugyanígy a tőke aránya megegyezik a termelés tőkére vonatkozó rugalmasságával. Az elosztási arányokat ebben a felfogásban a technikai adatok egyértelműen meghatározzák. Ha a munka további 1 százaléka 0,75 százalékkal növeli a teljes kibocsátást, akkor a munka részesedése a nemzeti jövedelem 75 százaléka lesz. Ez a tétel nagy kihívást jelent, már csak azért is, mert a jövedelemelosztást a szakszervezeti tevékenységtől, a munkaügyi törvényektől, a kollektív tárgyalásoktól és általában a szociális rendszertől függetlennek tekinti. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen elmélet nem magyarázhatja meg a valós gazdasági világ egészét. Logikai felépítése mégis csodálatra méltó. Az még nem derült ki, hogy milyen mértékben használható eszközként a valós gazdasági világ megértéséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük